Kuba

Ahol megállt az idő…

 

Kubáról már nagyon sokat hallottam, így igazán szerettem volna megnézni.
Ide apával ketten utaztunk, ami 14 napra szólt és mi töltöttük meg tartalommal.

A repülőjegyet egy utazási irodán keresztül vettük meg – a többit viszont egyedül csináltuk.
Nem szerettük volna, ha egy kész programtervet kapunk, szállodákban lakunk – mi Kuba igazi arcát szerettük volna megismerni.
Tervezgettük, kiknél szeretnénk lakni, merre szeretnénk menni, pontosan mit érdemes látni, mit szeretnénk látni, mert ugye ez nem volt egyforma.
Készültünk rá, nagy izgalommal vártuk az utat, folyamatosan beszéltünk róla, de semmi sem volt kőbe vésve, ahogy majd érezzük.
Annyit tudtunk, hogy igazi apja – lánya program lesz.

Az útvonal az alábbiak szerint alakult:
Havanna- Viñales- Cienfuegos- Trinidad- Varadero – Havanna
Tehát megvoltak a jegyeink, a még itthon lefoglalt szállásaink és a kézipoggyászaink.
Bőröndöt nem is adtunk fel a reptéren, csak kézipoggyászunk volt- apa egész pontosan egy három és fél kilós hátitáskával vágott neki az ismeretlennek.
Az én táskám – nő lévén picit nagyobb volt, kellett a hely azért a nyári ruháknak, cipőknek, a magyar zászlónak, az útikönyvnek és még sok minden másnak.
Budapestről indult a gép, Törökországon át, egyenesen Kubába.
Egész úton azon gondolkodtam, hogy nem lehet véletlen az, hogy megismerkedek a spanyol nyelvvel kb. húsz éves koromban, ami a harmadik idegen nyelvem volt már, mégis ezt imádom a legjobban, ez áll a szívemhez legközelebb, ez vitt el Kolumbiáig és ez repít most Kubáig.
Óriási hálát éreztem.
Apával mindketten szeretjük a repülést, az út nagyon gyorsan eltelt.
Érdekes egyébként, hogy egy – egy repülőút mennyire pozitív tud lenni, van sok időd, hogy gondolkodj, hogy magadra figyelj, pihenj- amúgy meg mindenki csak rohan. Én magam is. Ilyenkor viszont nincs rohanás nincs kiszállás, ilyenkor csak te magad vagy.

Azt mondják, hogy az utazás nem arról szól, hogy mit nézünk meg, hanem inkább arról, amit közben átélünk.
Így kezdtük meg apával közös élményünket 2017. szeptemberében Kubában – hivatalosan a Kubai Köztársaságban, a karibi szigetországban.
Reggel landoltunk a havannai Jose Marti reptéren és mikor kinéztünk az ablakon, gyönyörű nyári idő fogadott bennünket.
Mikor leszálltunk a gépről elegáns hivatali ruhába öltözött személyzet köszöntött bennünket és mindenki nagyon kedves volt.
A kubai emberek többsége, sötét hajú, szemű, bőrű- számomra gyönyörűek.
Maga a repülőtér nem nagy és viszonylag gyorsan túl lehet jutni a biztonsági ellenőrzésen.
Helyi fizetőeszköz
Mivel csak euró és dollár volt nálunk, így az első számú feladatunk az volt, hogy pénzt váltsunk.
Kubában két fajta pénznem létezik. Az egyik a pesoconvertible (CUC), ez a tursiták által használt pénznem, de a kubai lakosok is fizethetnek vele.
A helyi lakosok egy másik pénznemben, pesosnacionale-ban kapják a fizetésüket.
Pénzt a reptéren, pénzváltókban váltottunk, mert a szállodák jóval magasabb felárat számoltak.
Minden váltásnál kértek tőlünk útlevelet, illetve a pénzváltóknál igen komoly biztonsági jelenlét is volt.
A reptérről 15 CUC-ért vitt el bennünket a taxi a szállodáig, ami kb 15 EUR –nak megfelelő összeg volt.
Vagy jó fél órát utaztunk a hotelig, többsávos út vezet ki a reptértől Havanna központjáig- közben beszélgettünk a sofőrrel, néztük a napsütéses tájat, a pálmafákat, a szebbnél- szebb régi autókat, melyek minden színben pompáztak.
Egy teljesen új élmény tárult a szemünk elé, csak kapkodtuk a fejünket egyik csodától a másikig.

Havanna
Havannában töltöttük az utunk első két napját, a szállásunk pedig egy egyszerűbb hotelben volt.
A hotelben dolgozók nagyon kedvesek voltak és elláttak bennünket mindenféle hasznos információval.
Az egyik nagyon fontos az volt, hogy amennyiben szeretnénk internetezni, vegyünk feltöltő kártyát, a másik pedig, hogy Kubában csak meghatározott, kijelölt helyen lehet netezni.
Általában ezek hotelek, parkok, bárok vagy a kubai telekommunikációs társaságnál.
Amennyiben elfogynak az általad megvásárolt percek, újat kell venni.
A hotel kerítéséhez is sokan jártak internetezni, mert elért odáig a jel.
A másik, amiben segítettek, és köszönettel is vettük, a következő volt:
Mivel a turisták nem csak Havannát szeretnék látni, feltételezik mi is a lefoglalt 2 nap után menni szeretnénk majd tovább. Javasolták nézzük meg a buszmenetrendet időben, hogy biztosan legyen helyünk.
Ennek a becsekkoláskor még nem nagyon tulajdonítottam jelentőséget, csak jóval később.
A hotel elfoglalása, informálódás, tisztálkodás, ruhacsere után a nyakunkba vettük a várost- elmentünk egy közeli piacra.

A híres piac
A piac mindenütt piac. Sok emberrel, sok beszéddel, hangzavarral, nevetéssel.
Egy szerényebb kinézetű négyzet alakú területet kell elképzelni, ahol a pultok roskadásig vannak gyümölccsel, zöldséggel, húsokkal, kenyérrel – és minden földi jóval.
Több zöldséget és gyümölcsöt is már láttam Kolumbiában, amiket apa nem ismert- így tudtam neki beszélni róluk, milyen az ízük és mire használják.
Egymás után sorakoztak a zöld banánok, salátafélék, papayák, dinnyék, kókusz, bab- hagyma –és krumplifélék.
Apuval kicsit kilógtunk a sorból, már csak a kinézetünk miatt is, de nagyon élveztük, hogy mi egy igazi kubai piacon vagyunk.
Apa mindenképp a húspultot szerette volna megnézni, ami körülbelül 8 méter hosszú volt.
A húsok hűtés nélkül a pulton voltak elhelyezve, illetve a pultok fölött felfüggesztve, onnan szolgálták ki a vásárlókat. Többnyire sertéshúst árultak.
Továbbsétálva egy zárt nagy terembe érkeztünk, ahol alap élelmiszereket árultak- sót, cukrot, olajat, kávét, tojást, továbbá raklapon sorakoztak zsákokban a lisztek és a rizs.
Így még életemben nem láttam árulni lisztet vagy élelmiszert, érdekes volt.
Az árak egy nagy táblára vannak felírva krétával, így árváltozás esetén egyszerűen törölhető és már kész is van.
A kenyér árusítás volt még nagyon szokatlan, a hosszúkás kenyereket szőtt, fehér színű zsákból húzták elő és úgy árusították.
Nagy élmény volt mindkettőnk számára.
A piacról kilépve sétálgattunk az utcán, ahol olyan egyszerű dolgok, mint a fűnyírás – teljesen másképp megy.
Biztos van fűnyíró gép is, de mi több helyen azt láttuk, hogy a ház előtti füves részt machete-vel vágják. Ilyet itthon azért nem látni….
Ezután a part felé szerettünk volna sétálni, a híres Malecón mellett, ami bevezet egészen Ó- Havannába, de a helyi rendőrök nem engedték meg, hiszen a hurrikán a sétányt is megtépázta és veszélyes volt.

Ó- Havanna
A hotelban korábban még ajánlották nekünk a városnéző buszokat is, de a hurrikán miatt azokat sem indították, így maradt a taxi.
Általában Lada típusú taxival utaztunk, mert az olcsó volt és retró, apunak pedig nagyon tetszett.
A taxisofőrök mind egytől egyig nagyon- nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, az út közben sok érdekes információval láttak el bennünket és személyes történeteket is meséltek.
Mivel csak két napot töltöttünk Havannában, így próbáltunk sok mindent megnézni. Nagyon érdekelt bennünket Ó-Havanna, így itt töltöttük a legtöbb időt.
Ó-Havannát viszonylag könnyen be lehet járni, egyik utca visz a másik felé, egy jó térképpel nem lehet eltévedni.
Kubáról egy mini útikönyvünk is volt,ami segített mindenben, nem is kellett ettől több.
Az óváros egyébként az UNESCO kulturális világörökségének része, mégpedig jogosan.

Látnivalók Catedral de San Cristóbal
A katedrális és annak tere nagyon tetszett, igazán hangulatos, az aszimmetrikus tornyokkal különlegessé teszik az épültet.
A téren vannak bárok, éttermek, ahol el lehet időzni és gyönyörködni a környékben.
Igazi kubai népviseleti ruhába öltözött nők árulnak mindenféle szuvenírt és pénzért képeket is lehet róluk készíteni. Többjük szájából jó hosszú szivar lóg ki, ami nekem meglepő, nekik ott teljesen természetes.

El Capitolio (Parlament)
Ez Havanna egyik leghíresebb épülete, gyönyörű. Éppen restaurálták mikor ott voltunk, belül nem is tudtuk megnézni az épületet, de így is pazar látványt nyújtott.

Plaza Vieja
A tér szép, restaurált, vidám színekre festett épületekből áll, sok étterem és kávézó található a téren, ahol többször volt alkalmunk igazi kubai zenét hallgatni- igazán kellemes élmény volt.
Rendelsz magadnak egy finom mojitót vagy pinacolada-t- hallgatod az élő zenét és azt érzed nem is kell ettől több.
Kubában az egyik kedvenc időtöltésem ez volt, akkor és ott megállt az idő.

Havana Club Rum Múzeum
A rum a kubai mindennapok szerves része, szorosan hozzátartozik a kultúrához.
A kubai rum története az 1500-as években kezdődött, amikor a cukornád levéből először állítottak elő alkoholos italt
Még a múzeumba való belépés előtt mi is ittunk helyben sajtolt cukornádból kinyert narancs koktélt, természetesen rummal feltúrbózva.
A múzeumban található egy óriás makett, mely életszerűen elmagyarázza a rum készítés folyamatát, egészen a cukornád termelésétől, gyűjtésétől, szállításától kezdve, a gyártási folyamaton át, majd egy rumkóstolón is részt vettünk.
Az utolsó terem pedig tele van rummal megtöltött üvegekkel, akár több száz évvel ezelőtt palackozottakkal is.

Hemingway helyei
La Bodeguita del Medio
El Floridita
Hemingway a harmincas évektől egészen 1960-ig élt Kubában.

Kuba leghíresebb koktélja a frissítő mojito, melyet mi is kipróbáltunk és természetesen a La Bodeguita del Medio falára mi is felírtuk a nevünket.
A mojito egy finom frissítő ital,- személy szerint rum nélkül jobban szeretem- de az eredeti recept az alábbi:
– szódavíz
– cukor
– citromlé
– mentalevél
– rum
– jégkocka

Calle Obispo
A Calle Obispo Kuba egyik leghíresebb utcája, csak gyalogosok közlekedhetnek itt, tele van éttermekkel, boltokkal, múzeumokkal, régi gyógyszertárakkal.
Nagyon sok étterem borsos áron adja az ételeket, viszont ebben az utcában találtunk egy olyan helyet, ahol a kubaiak is étkeznek és itt jót és olcsón tudtunk enni.
Igazán jellegzetes kubai ételről nem tudok beszámolni, ami állandó az a nagy adag rizs, valamilyen hús (sertés, marha, csirke, hal), bab, vagy babos rizs, saláta.
A városnéző körutunk még elvitt a Plaza de Armas, O’Reilly utca, Plaza de Revolución, vasútállomásra… és még sorolhatnám.
Amikor már nem tudtunk gyalogolni, akkor vettük igénybe a „bicitaxit”- ami elvitt bennünket körben az óvárosban.
Este holtfáradtan pedig cocotaxival mentünk haza. Ez is az olcsóbb közlekedési eszközök közé tartozik, egy sárga színű motor taxit kell elképzelni.
A hotelbe visszatérve üdvözöltük a személyzetet, meséltünk nekik az aznap velünk történtekről, majd hirtelen eszembe jutott, amit a becsekkoláskor mondtak a buszokról, hogy jó lenne időben lefoglalni azokat.
Még Magyarországon megterveztük az útvonalat, melyik nap, merre szeretnék menni és teljesen nyugodt voltam, hogy majd veszek jegyet a buszra, felszállunk, elutazunk és nem lesz semmi baj.
A valóság viszont…
Két nap múlva kellett továbbutaznunk Viñalesbe, így oda is ültem a hotel halljában található számítógéphez, megadtam a feltöltő kártyámról a felhasználónevet és jelszót, majd megnyitottam a busz járatok honlapját.
Amikor a foglalás részhez értem, beállítottam, hogy melyik nap, hány darab jegyet szeretnék foglalni, akkor azt írta ki az oldal, hogy a legközelebbi Vinalesbe tartó járatra csak két hét múlva lesz hely….
Újra olvastam!
A legközelebbi Viñalesbe tartó járatra csak két hét múlva lesz hely….
Két hét?
Két hét múlva nemhogyViñalesben, de már Kubában sem leszünk…
Te jó ég!
Segítségért a hotelben dolgozó kollégákhoz fordultunk.
A megoldás: Taxi collectivo
Javasolták menjünk el a buszmegállóba és keressük ott a „taxi collectivot”- ami magyarul annyit tesz, hogy megosztod a taxit más személyekkel, akik szintén arra mennek, mint amerre te.
Lebeszéled a sofőrrel reggel hány órára és hová menjen érted a taxi, hány fővel kell számolniuk és az úgy is lesz, bízhatsz bennük.
Másnap reggeli után első dolgunk volt elmenni a buszmegállóba.
Nem is kellett keresni a taxisofőrt, jött magától- még be sem lépsz a buszmegálló irodájába, ők az ajtó előtt már rég felajánlották a szolgáltatásukat és mire észbe kapnál, már meg is állapodtok.
Aznap szintén apával Ó- Havannát jártuk be még egyszer, jóval rutinosabban, mint előző nap. Könnyebben barátkoztunk a helyiekkel, bátrabban alkudtunk az árakon és sokkal jártasabban mozogtunk az utcákon.
Óriási kincs nyelvet, nyelveket beszélni, kapukat nyit meg egyszerűen.
A nap folyamán nagyon elfáradtunk, sokat gyalogoltunk, azért bárokban is meg- megpihentünk, próbáltuk Havanna minden percét kitölteni.
Havanna egy igazi kis ékszerdoboz egyébként, csodaszép épületekkel, kellemes parkokkal, nyüzsgő emberekkel, és amit fontosnak tartok kiemelni- nagyon kedves és segítőkész emberekkel.

Harmadnap reggeli után, összepakoltuk a holminkat és készen álltunk, hogy továbbutazzunk.
Akorábban megbeszélt taxi collectivomegérkezett értünk, ami egy gyönyörű, kék- fehér színű, 1953-as évjáratú chevrolet volt.
A hátsó már foglalt volt, két német lány jött még velünk, milyen pici a világ. 
Így indultunk útnak Viñales felé, ami kb 150 kilométerre van Havannától.
Az autó maga a csoda volt!
1953 –as évjáratú, működő, sőt pénzt kereső autó, ami minden évben átmegy a műszaki vizsgán és rendesen karban van tartva.
Igaz a kilométerórát már nem mutatta, azt az okos telefon helyettesítette, de bírta a sebességet.
Az autópályán 138 km/óra volt a legtöbb, amit mértünk.
A hátsó ülésen helyet foglaló német lányokkal nem tudtunk sokat beszélgetni, mert azért volt hangja az autónak, sőt többször éreztük, hogy a talpunk alatt melegszik a jármű.
Apát látni kellett volna- nagyon élvezte.
Az autópálya egyébként többsávos, jó állapotban lévő.olykor – olykor megy rajta egy- egy lovas kocsi.
Több taxi collectivo is haladt el mellettünk, mint kiderült, ez egy igen komoly szolgáltatás ott Kubában, és jól is élnek belőle a sofőrök.
Van, hogy akkora távot kell megtenniük, hogy megosztják a fuvarokat egymás között, ahogyan ez velünk is történt, amikor Cienfuegosba mentünk.
Az út zene hallgatással, táj nézéssel telt, élveztük a látványt.
Pontosan nem emlékszem már, hogy mennyire hosszú volt az út, de arra igen, hogy be kellett iktatni egy 20 perces szünetet, ahol kávéztunk és beszélgetünk a német lányokkal.
Az itt elfogyasztott kávéról ejtenék pár szót, mert nem sima cukorral kínálták a kávét, hanem nádcukorral, amiből valósággal dőlt a nedű, amikor egy picit is ráharaptál. Apró dolgok, mégis nagyon megmaradtak- emlékezetesek.

Viñales
Viñalesbe kora délután érkeztünk meg és az első pillanattól kezdve belopta magát a szívünkbe- egy kisebb barátságos helyet kell elképzelni, ahol minden ház eltérő színben pompázik- láthatsz itt zöld, piros, kék, rózsaszín- mindenféle színű házat, éttermekkel, bárokkal teli.
Személy szerint nekemViñales volt a Kubai utazás csúcspontja, fantasztikus volt.
Az ország nyugati részében – Pinar del Río tartományban található ez a szép hely – művelni való földekkel, dohányültetvényekkel, sziklaképződményekkel, barlangokkal teli övezet.
A táj egészen elképesztő- a föld vörös színű – a nyugalom szigetének is nevezhetném. Olyan a hely, mint amit általában a latin amerikai sorozatokban láthatsz.
Mi itt a napjaink nagy részét azzal töltöttük, hogy dohány és kávéültetvényeket látogattunk meg – ami egy 3,5 órás lovas túra keretében került bemutatásra, illetve egy egész napos bicikli túrát iktattunk be.
A lovas túra valami isteni volt- nem kellett nagy zsokénak lenni és meseszép tájakon mentünk keresztül.
Jót nevettem, úgy fogalmaztak, hogy ezek a lovak „fél automaták”, de tényleg úgy is volt – maguktól mentek a földes utak, a patakok, banánültetvények mentén.
Az első megállónk egy dohányültetvényen volt, segítettek nekünk kikötni a lovakat, majd bevezettek bennünket egy nyitott színbe, ahol vártak ránk a dohánykészítés eszközei és kellékei.
Egy nagyon udvarias fiatalember elmondta nekünk a dohánytermesztésről való tudnivalókat majd apuval tekertünk magunknak egy –egy szivart, amit aztán félig el is szívtunk.
Egyikünk sem dohányzik, de ha már ott voltunk, kipróbáltuk.
Nagyon gyorsan kész vagy egy szivar, pár pillanat –feltételezem nem most sodorta az elsőt, aki nekünk mutatta…
A második megálló egy kávéültetvény volt, ahol elmesélték a kávé történetét a cserjétől kezdve egészen a kávé lefőzéséig- majd kóstolón vettünk részt.
A lovas túra legvégén végül pedig egy édesvízi tónál kötöttünk ki, ahol ittunk egy üdítőt, csodáltuk a tájat, majd irány haza.
Este Marco, a vendéglátónk fia felajánlotta, hogy elvisz salsázni, így belevetettük magunk az éjszakába.
Másnap apával egész nap bicikliztünk – itt sok időnk volt beszélgetni.
Egy irányba mentek, ketten vagytok csak – remek alkalom.  Bátran ajánlom mindenkinek. 
Apa vagy jó harminc éve nem ült bicajon, olyan 20 km –t mentünk, így azt gondolom az elkövetkező harminc évben szintén nem fog felülni rá.
Megnéztük a Cueva del Indio-t, az indián barlangot, ahol csónakoztunk is, majd több helyre tértünk be.
Út közben találtunk egy banánültetvényt, roskadásig banánnal – ilyet nem minden nap lát az ember- nagyon szép élmény volt.
Ez is annyira hihetetlen, ami valakinek teljesen természetes és az élete része, az másnak nem az, és csodálkozik, és fényképez és örül, hogy ilyet lát.
A táj hihetetlen volt, élettel teli zöld szín mindenütt, fák, bokrok, növényzet, hegyek, állatok, friss levegő.
Én itt beszélgettem a legtöbbet a vendéglátóinkkal, meséltek a kubai életükről, a munkáról, az oktatásról, az élet nagy kérdéseiről.
Nagy érdekessége volt a beszélgetésünknek, hogy Marco, akiről már beszéltem orvos. Ha jól tudom itthon az orvosi egyetemre felvételizni kémiából, biológiából, matematikából, fizikából kell, ott viszont a felvételi tantárgy Kuba történelme volt.
Kubában egyébként ingyenes az egészségügy, az oktatás, a temetés, sőt ha van házad, ami a saját tulajdonod, azután már nem kell adót fizetned, illetve van havi szinten meghatározott alap élelmiszer mennyiség, amit ingyen kapsz az államtól. A beszélgetéseink nagy részét ezek a témák tették ki. Nagyon érdekes volt.

Cienfuegos
A harmadik állomásunk Cienfuegos volt.
Magyarországról úgy gondoltam, hogy mi Viñalesbőlszépen átautózunk Cienfuegosig, viszont ott szembesítettek vele, hogy a hosszú táv miatt először vissza kell menni Havannába és majd onnan tudunk csak eljutni ebbe a városba.
Cienfuegos 250 km-re található a fővárostól, a „dél gyöngye” -ként ismert város ma a világörökség része.
Két colletive taxi juttatott el bennünket erre a szép helyre, és bár jól elfáradtunk az úton, a szállásunk elfoglalása után nyakunkba vettük a várost.
A legtöbb időnket a José Marti parkban töltöttük, illetve a Prado sétányon nézelődtünk, nekünk egy nap elég is volt arra, hogy felfedezzük ezt a várost.
Cienfuegos a vendéglátóink kedvessége miatt maradt emlékezetes számomra, itt is nagyon sokat beszélgettünk, más szemszögből ismertük meg Kubát és itt is első osztályú volt a vendéglátás.
A vendéglátónk bontott egy üveg rumot este, kiültünk a teraszra és gondolatokat cseréltünk.
Itt volt az első alkalom, hogy középiskolát láttunk, de nem is ez volt az érdekes, hanem, hogy a középiskola körül mennyi diák volt és mindenki egyenruhában, elegánsan.
Kötelező tankötelezettség van és ha valamelyik szülő nem teljesíti ezen kötelezettségét, börtönbüntetés jár érte.

Trinidad
Mivel volt még egy napunk Cienfuegosban foglalva, viszont úgy láttuk nem tud mártöbbet nyújtani, így átmentünk Trinidadba, ami 80 km távolságra volt.
Busszal tettük meg ezt az utat, és a buszmegállóban be kellett csekkolnunk, hogy felszállhassunk a járműre.
A jegyünket olyan papírra nyomtatták ki, ami már használt papír volt, tehát e-mailek egy-egy részleteit olvashattuk a jegyünk hátoldalán.
Az út során nézelődtünk, beszélgettünk és gyönyörködtünk a tájban, hiszen a hosszú panorámás út az Escambray-hegység előtt is elhalad.
Igazán elbűvölő város Trinidad. Ez volt az a nap, amikor nagyon sokat gyalogoltunk, hiszen minél feljebb haladtunk a hegyen annál jobban ráláttunk a városra.
Régi macskaköves utcái vannak, ami korlátozza közlekedést egy picit, megnehezíti a biciklisták és lovasok dolgát – de mindez megéri.
Az óváros rész gyönyörű, a múzeumok, a kézműves boltok, a régi épületek pedig szemet gyönyörködtetőek.
Sokat időztünk a kézműves boltok és az utcai árusoknál, gyönyörű népviseleti ruhákat, ékszereket, köveket, legyezőket, ajándéktárgyakat fürkésztünk és igazából nagyon sokat cél nélkül sétálgattunk.
Gyakorlatilag minden egyes utca egy –egy ékesség volt.
Wi-fi itt is csak a parkokban volt, innen tudtunk kommunikálni az otthoniakkal.
Szerintem apa részére ez a nap volt a legnehezebb, itt túráztunk a legtöbbet és itt fáradt el a legjobban.
Eldöntöttük, hogy felmegyünk a kilátóra, ami 5 km-re volt található a várostól.
Miközben mentünk felfelé, sok emberrel találkoztunk, akik érdekes módon, mindig valami kis tárgyat kértek tőlünk – leginkább azt kérdezték, hogy hoztunk e magunkkal szappant, vagy bármi egyéb dolgot, amit oda tudnánk nekik adni. Sajnos nem tudtunk mást adni, csak jó szót.
A hegy tetejére érve egy férfi kalauzolt bennünket és ő mesélt Trinidad történetéről, az iparról és a mezőgazdaságról.
Elmesélte, hogy itt korábban nagyon sok cukormalom volt és ennek köszönhette Trinidad a virág korát. A kedvességéért pedig néhány CUC-ot kért el tőlünk.
Este visszautaztunk Cienfuegosba,és mivel tényleg nagyon elfáradtunk, vacsoráztunk majd lepihentünk.

Varadero
Az ötödik megállónk az utazásunk vége felé Varadero volt, ami ma Kuba legnagyobb üdülő központja.
Varadero tele van bárokkal, gyorséttermekkel, szállodákkal, egy hosszú félszigetet kell elképzelni, tele turistákkal.
Személy szerint úgy tudnám leírni, mint egy kb. 20 km hosszú fehér homokos strand, kék ég, kristály tiszta víz.
Három napot töltöttünk el itt, mely igen tartalmasan telt.
Az első nap a sziget felfedezésével, úszással, napozással telt és a program ajánlatok közötti keresgéléssel.
Aznap az egyik partszakaszon sétálva, találkoztunk egy horgásszal, aki kisebb halakat húzott ki a tengerből. Közelebb mentünk és megkérdeztük, hogy csatlakozhatunk –e, mire ő már adta is oda nekünk a zsineget.
Elmesélte, hogy éppen munkából jött haza, letámasztotta a biciklijét a korláthoz, elővette az egyszerű kis horgászfelszerelését, zsineget, horgot, egy kis csalit és nekilátott horgászni.
Elmesélte, hogy ő is foglalkozik turizmussal, mint oly sokan mások Kubában.
Érdeklődtünk a szolgáltatásairól, az árakról. Kiderült, hogy nekünk jobban körbe kellett volna néznünk, hiszen, azon az áron, amiért mi csak a szállást kaptuk, ő reggelit és vacsorát is ad.
Így eldöntöttünk, ha a legközebbi utunk egyszer még visz majd Varaderoba, mindenképp nála fogunk megszállni, és őt is fogjuk ajánlani.
Ezután a horgászélmény után lesétáltunk a tengerpartra- és csak csodáltuk a tengert.
A homok nagyon puha tapintású, kellemes, selymes érzetű volt, a víz pedig igazán meleg és pihentető.
Készítettünk sok közös képet, itt került elő a magyar zászló, az este pedig pihenéssel telt.
A következő nap ellátogattunk egy krokodil farmra, ahová szintén collective taxival mentünk,az út során pedig barátságot kötöttünk a sofőrrel.
Egy zöld színű chevrolet típusú, régi de jól karbantartott autóval mentünk, az állomásunk kb. 60 km távolságra volt Varaderotól.
Még soha nem jártam krokodil farmon, nagyon érdekes élmény volt. Több krokodil fajt láthattunk itt, eltérő méretben és nemben. Maga a környezet burjánzó növényzettel és fákkal volt körbevéve, majd láttunk élő krokodil etetést is.
Meglepő, de a krokodilokat többnyire bőrrel etették és kb. száz db krokodilt láthattunk.
Elmesélték, hogy a húsáért is tartják őket … -, soha életemben nem hallottam még erről ilyen részletesen.
A farm után hazafelé narancsültetvények mellett mentünk el, ahol meg is álltunk, tettünk is egy nagyobb sétát, illetve több területen éppen mezőgazdasági tevékenységet végeztek, régebbi gépekkel, azokat csodáltuk meg.
Este még visszamentünk a partra fürödni, pihenni, majd megvettük a jegyeket a másnapi programunkra, mely CayoBlanco szigetre szólt.

Kora reggel egy busz vette fel szépen sorban a programra jelentkezőket a szigeten, a végállomásnál lerakott bennünket, ahonnan pedig indultunk is tovább Cayo Blanco meseszép szigetére egy turista hajóval.
Egy nagyon kedves, mosolygós, vidám, jópofa kubai fiú volt az, aki mindenféle információval ellátott bennünket az utazás kezdete előtt, angolul, németül, olaszul, spanyolul és oroszul osztotta meg az alapvető információkat, a hajón követendő szabályokat.
Az út kb. egy óra hossza volt és félidőben megálltunk búvárkodni.
Mindenki kapott búvárszemüveget és búvár pipát, majd egy fél órán keresztül úszkálhattunk a nyílt tengeren.
A hajó orránál kifeszített háló volt, amin lehetett utazni, így olyan volt, mint hogy ha egy óriási függőágyon utaztunk volna. Meghatározó élménye volt az utazásunknak.
Miután megérkeztünk a szigetre,egy puha, fehér homokos partra érkeztünk, viszont itt a korábbi hurrikánok miatt maradtak még nyomok, amiket nem tudtak teljes körűen összetakarítani, gondolok itt törmelékekre, partra vetett növényzetre, kagylók sokaságára.
Egész napos program volt itt a szigeten, sétáltunk, napoztunk, fürödtünk a tengerben, majd részt vettünk egy rák futó versenyen.
Egy óra magasságában ebédeltünk, ami igazi gasztronómiai élmény volt részemről – tésztafélék bőségesen, rizs félék, rákok, halak, kagylók minden mennyiségben és több féle salátával tálalva.
Itt volt alkalmam bővebben beszélgetni az animátorral, akinek a személyében egy igazán mély érzésű embert ismerhettem meg.
Lenyűgöző volt számomra, hogy könnyedén beszél négy-öt nyelvet.
Megkérdeztem tőle, hogy hol tanulta, és azt mondta, hogy már nagyon korán, az iskolában felismerte azt, hogy mennyire fontos a nyelv, mert csak így van lehetősége elhagyni az országot, utazni.
Elmesélte, hogy nagyon szereti a munkáját, nagyon sok érdekes emberrel találkozik, nagyon sok érdekes személyes történetet hall, de vannak Kubában holt szezonok, amikor nem tud annyit dolgozni amennyit szeretne, így sajnos pénzt sem tud keresni.
Vagy jó egy órát beszélgettem vele, jó volt az ő szemszögéből is látni Kubát. Sajnos ez a nap is gyorsan eltelt és délután olyan 4 óra felé indultunk vissza Varaderoba.
Az utolsó napunkat pedig a szigeten, a tengerparton töltöttük – Varadero a pihenésről, a két hetes kubai túránk levezetéséről szólt.

Havanna újra
Az utazásunk utolsó két napja ismételten Havannában telt, próbáltunk azokra a helyekre elmenni, ami az elején még kimaradt.
Elmentünk a híres Coppelia fagylalt parkba, ami a Hotel Habana Libre tornyával szemen áll. Nagyon hosszú sor állt a fagyizó előtt és nagyon nagy választék volt.
Olyan 10-20 fajta fagyiból lehetett választani, így mi is beálltunk a sorba.
Egyszer csak ránk szóltak, hogy ez a helyiek sora, mi turisták nem fogyaszthatunk itt.
Ilyen sem történt még velünk, de ha itt ez a rendszer, akkor rendben van.
A biztonsági őr átkísért bennünket egy másik lépcső feljáróhoz, azt mondta mi itt tudunk fagyizni.
Három fajta fagyiból lehetett választani, vanília, eper és vaníliás csokoládéból…, így sajnáltuk, hogy nem állhattunk a másik sorba. Ezeket amúgy sem szeretem.
Fagyizás után végül megvettük az ajándékokat, utoljára ettünk egy finomat a Calle Obispo-ban, körbe jártuk az óvárost, elmentünk a kínai negyedbe- utoljára utaztunk Coco taxival, Ladával, búcsút intettünk a kapitóliumnak, a múzeumoknak, az épületeknek, majd másnap elindultunk haza.

Az útvonal az alábbi volt:
Kuba – Venezuela- Törökország –Magyarország
Venezuela nagyon érdekes volt, hiszen itt tettük ki azokat az utasokat, akik Európából indultak, illetve akiket felvettek még Kubában.
Egy órát állt a gépünk itt, közben szemtanúi voltunk ismételten annak, hogy milyen kemény és pontos munkát, logisztikát igényel az, hogy egy tengerentúli járat szolgáltatása zökkenőmentes legyen.
Kitakarították a mosdót, új paplanokat, párnákat helyeztek ki, feltöltötték az üdítős és ételes polcokat és mindezt pikk – pakk alatt.
Sajnos Venezuelából nem sokat láttunk, de remélem egyszer még eljutunk oda.
Nem hiába mondják, hogy a haza felé út mindig gyorsabb mint az odaút, és ez velünk sem történt másképp.

Összegzés
Kuba igazi élmény volt, már csak azért is, mert ezt apával tudtam megosztani és ez már csak a miénk.
Nagyon szép ország, nagyon kedves emberekkel és ami bennem nagyon megmaradt, az az, hogy ami nekünk itthon természetes és evidens, az nem biztos, hogy mindenütt az…