Nagyon vártam ezt az utat.
Szeretek más nemzetiségű emberekkel találkozni, más kultúrát megismerni, mindig vonzott az, mennyire sokfélék az emberek, mennyire tökéletesre alkották ezt a világot- mindig lehet tanulni.
Mindenkinek van egy pici része a világban és így áll össze egy kerek egésszé.
Európát egészen 2014. decemberéig soha nem hagytam el, akkor következett Kolumbia.
Kíváncsi voltam, milyen ott az élet, hogy néznek ki az emberek, milyen a természetük, mentalitásuk, mik a szokásaik, mitől idegesek, mitől szomorúak, boldogok, valójában, hogyan élnek és, hogy mit tudunk tanítani egymásnak.
El sem tudtam képzelni, hogy mi fog ott várni, mit fogok látni, de egy biztos volt, nagyon szerettem volna menni.
Sokan félnek ettől az országtól, – ha te is közéjük tartozol – hidd el nekem, nem kell.
Kolumbia nagyon nagy hatással volt rám (Medellin, Cartagena, Guatapé, Jardin…etc), hálás szívvel gondolok rá és mindarra, amit nekem adott.
Biztos vagyok benne, hogy neked is nagyon tetszene.
Kolumbia gyönyörű. Sok erdő van, dús növényzet, banánfák, hegyes vidék, az élővilág sokszínű.
Az emberek kedvesek,életvidámak,jókedvűek, mindig van egy kedves szavuk hozzád.
Minden más.
Ott szembesültem azzal a ténnyel, hogy nagyon keveset tudok a világról és azzal is, hogy attól, hogy a másik ember nem úgy látja a dolgokat, ahogyan én, az nem azt jelenti, hogy rossz, hanem csupán annyit jelent, hogy más.
Sokat tanultam az ottani emberektől, mindig szeretettel és tisztelettel fogadtak, kedvesek voltak.
Amik a legjobban megmaradtak bennem és amit magammal hoztam, azok az alábbiak voltak:
– Rengeteg gyümölcsöt, zöldséget, ételt ismertem meg, amit még életemben nem láttam, nemhogy próbáltam volna.
– Minden reggel még reggeli előtt frissen felkockázott gyümölcsöket esznek – papayát, mangót, mandarint, almát, szólőt, majd ezután következhet az igazi reggeli, ami általában frissen sült kukoricalepényből áll, amire vajat, majd sajtot tesznek- hozzá pedig friss zöldségeket és tojást fogyasztanak.
(Budapesten vannak olyan boltok, ahol árulnak latin- amerikai termékeket, én is onnan szoktam beszerezni ezeket az alapanyagokat – jelen esetben a kukoricalisztet, ami előfőzött. A sima kukoricaliszt nem jó, abból nem lehet lepényt készíteni, mert nem áll össze a massza. )
– Nagyon tetszett, hogy a jó idő miatt sokat sportolnak az emberek és az is, hogy minden sportpályán árulnak frissen facsart leveket, szeletelt gyümölcsöket- csak veszel egy kis dinnyét vagy ananászt és már lépsz is tovább.
– Sokat járnak templomba, a misék napjában több alkalommal is vannak és rövidebbek, mint itthon.
– Ha már vallás… a kolumbiaiak, amikor megköszönnek valamit, akkor sokszor azt mondják a „gracias” – köszönöm szó helyett, hogy „ mi Dios te lo pague” – vagyis az én Istenem fizesse meg neked… annyira szép!
– Nagy a családi összetartás. Nem csak a szűk család, hanem nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek… vasárnaponként összeülnek, beszélgetnek, társasjátékoznak, esznek, meccset néznek, együtt vannak – igazán meghitt a hangulat. Minden családnál biztosan más a szokás, de én személy szerint úgy tapasztaltam, hogy a latin amerikaiaknál sokkal nagyobb az összetartozás. Ezeket a gyakoribb családi találkozókat próbálom beépíteni a saját életembe is.
– “Szakmai ártalom”- de nagyon tetszettek a kukásautók.
– A vendéglátás. A vendéglátás igazán tanulságos volt. Itthon azt sem tudjuk mit rakjunk az asztalra, melyik étkészletet, milyen terítő, szalvéta legyen, tízszer átnézzük az étkészletet, poharakat, hogy tiszták- e, szóval maximálisan próbáljuk odatenni magunkat. Kint azt tapasztaltam, hogy minden sokkal egyszerűbb, de a szó legnemesebb értelmében. Mert az a fontos, hogy együtt vannak és nem a sok körítés. Hanem az együtt töltött minőségi idő, a szeretet, az egymás iránti tisztelet és a figyelem.
Ha azt kérdezik tőlem, hogy hol éreztem azt, hogy igazán nagy szeretettel tálaltak fel nekem ételt – akkor azt mondanám, hogy Kolumbiában, Nelly nagynéni tojásos rizs vacsorája volt az, műanyag tányérban tálalva. Olyan szeretettel kaptam tőle, amit elmondani nem is tudok.
– A zene. Éjjel – nappal megy a zene. A házakban, az után, a boltokban, a bárokban- ma már én is erre kelek. És ha még táncolni is támad kedvem, hát nem fog vissza semmi. Feldobja a reggelem, a napom, feltöltődöm.
– A kedvencem, az pedig a kutyaparkoló volt, ami természetesen ki van táblázva. Amikor elmész a boltba és a kutyusoddal vagy, van egy rész, ahová a pórázt tudod kötni, így nyugodtan vásárolhatsz, tudod, hogy a kis kedvenced biztonságban van, nem fog elmenni. Kár, hogy kifejezetten ilyen itthon még nem láttam.
Még számtalan példát tudnék felsorolni, de amit még igazán fontosnak tartok, az az, hogy valahogy jobban meghallják egymást az emberek.
Sajnos itthon többször van, ha valaki odajön hozzánk, már meg sem akarjuk hallgatni, amit egy idegen akar nekünk mondani, mert azt hisszük, pénzt kér vagy valamire rá akar bennünket venni, és már alapból elutasítóak vagyunk. Ott ez másképp van.
Egyszóval mindenkit bátorítok arra, hogy amennyiben van lehetősége, menjen, utazzon, lásson – nagyon megéri, hiszem az élményeink tesznek bennünket gazdaggá.