Thai Pongal Tamil Nadu egyik legfontosabb ünnepe, mely négy napig tart – idén ez hétfőn kezdődött, azaz 2019. január 14. napján. 4 napon keresztül mondanak köszönetet a Nap Istenének a mezőgazdasági bőségért. Ezzel párhuzamosan van Makar Sankarati, amit egész Indiában ünnepelnek. A fesztivál eredete több, mint 1000 évre vezethető vissza. A Thai Pongal-t cukornáddal és Sarkkarai Pongallal ünneplik. A Sarkkarai…
-
-
A szárim története
A szári Indiában hagyományos női viselet, több méter hosszú anyagból áll, melyet a derék köré csavarnak szoknyaként, a vége pedig az egyik vállon van átvetve. Több színű és stílusú szári létezik, melyek régionként változnak. Az anyag, a díszítés, a hajtogatása árulkodik a viselője anyagi és szociális helyzetéről, társadalmi hovatartozásáról. Indiában folyamatosan kapkodtam a fejem a szebbnél szebb szárik után és…
-
INDIA NEGYEDIK HÉT
Amikor megérkeztem Chennaiba pár héttel ezelőtt, nem gondoltam volna, hogy a negyedik héten északon fogok kikötni, pontosabban Delhiben, Agrában és Jaipurban – megcsodálni az arany háromszöget. Mivel mindenki igen messziről érkezett Indiába, így a munka mellett biztosítanak lehetőséget az utazásra, mi pedig éltünk vele. Delhi Négy barátommal vágtunk neki az útnak, az első állomásunk Delhi volt. Amikor kiértünk a reptérről,…
-
INDIA MÁSODIK – HARMADIK HÉT
A második, harmadik hét nagyon gyorsan telt- többnyire munkával, tanulással. Bár jogász vagyok, de semmiféle rálátásom nem volt korábban India jogrendszerére vonatkozóan, így először sokat olvastam, főleg a nők, gyermekek helyzetéről, nemek közötti egyenlőségről, később pedig a halászattal foglalkozó közösségekről, azok problémáiról. Volt bőven olvasnivalóm, ami néha nagyon érdekes, néhol egészen megdöbbentő volt. Olvastam a kasztrendszerről, kényszerházasságról, gyermekházasságról, boszorkányüldözésről, tiszteletbeli…
-
INDIA ELSŐ HÉT
Az első hetem Indiában igen mozgalmasan telt – nagyon sok emberrel ismerkedtem meg és nagyon sok barátom lett. Munka után mindig velük töltöm az időt, valaki mindig kitalál valami programot. Részt vettünk már először 5, majd 10 kilométeres maratoni futáson, voltunk együtt vacsorázni, ahol kézzel ettünk, moziban (van 20 perces szünet), foci meccset néztünk, vagy éppen a hostel halljában megalapítottuk…